egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)

kir. közjegyző Keszthelyen (1911–1920)


1854. március 9-én született Somogy vármegyében, Karádon, Berzsenyi Mór és Augusztin
Anna gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a pápai református gimnáziumban végezte, de katolikus vallású volt. 1873-ban tett érettségi vizsgát, még Berzsenyi Gergely néven. 1873-tól 1875-ig
a Pápai Jogakadémián tanult. Fiatal jogászként Somogy vármegyében több korabeli híres ügyvéd irodájában is megfordult, így dolgozott Kapotsfy Jenő kaposvári és Riczinger János lengyeltóti ügyvédek mellett. 1880. szeptember 25-én szerezte meg jogi doktorátusát a Budapesti Tudományegyetemen. 1881-től Csorba Ede kaposvári ügyvéd mellett dolgozott ügyvédjelöltként.
A Budapesti Ügyvédvizsgáló Bizottság előtt tett sikeres vizsgái után, 1881. október 31-én
vehette át ügyvédi oklevelét. Még ebben az évben saját ügyvédi irodát nyitott Lengyeltótiban.
1882. január 10-én Lengyeltótiban házasságot kötött Perlaky Franciska Juliannával, akitől
Zoltán, Mária, László, András, Margit és József nevű gyermekei születtek. A törvényhatóságnál kifejtett ügyes szerepléséről és a lengyeltóti kerületi képviselőválasztáson érvényesült befolyásáról méltán vált híressé. Tevékenyen részt vett mind Lengyeltóti, mind Somogy vármegye társadalmi, kulturális és politikai életében. Lengyeltótiban közbirtokosnak számított, és mint a képviselőtestület tagja, agilis elöljárója munkájával és tanácsaival hozzájárult ahhoz, hogy a község a térségben vezető
szerephez jusson. A településen szolgabíróság, körorvos és gyógyszertár is működött, és a vásárok idején állatorvos is szolgálatot teljesített. Később járványkórház és járásbíróság is létesült. Neki volt köszönhető, hogy Lengyeltóti 1899-ben az országos vásártartás jogát is megszerezte. Tagja volt a helyi kaszinónak és az önkéntes tűzoltó egyesületnek is. 1902-ben kinevezték lengyeltóti járás tiszteletbeli vármegyei alügyészévé. Munkája elismeréseként Somogy vármegye közigazgatási bizottságának tagjai közé is beválasztották. Közel húsz évig gyakorolt ügyvédi hivatás után az igazságügyi miniszter 1911-ben királyi közjegyzővé nevezte ki Keszthelyre. Ekkor lemondott bizottsági tagságáról és családjával együtt az új közjegyzői székhelyre költöztek Zala vármegyébe. Rendkívüli szervező munkáját a közjegyzői iroda vezetése mellett sem fogta vissza. Keszthelyen is beválasztották a városi képviselő-
testületbe és a település szinte valamennyi jótékony egyesületének tagjai közé. Elnöke volt a keszthelyi kaszinónak és nagyvonalú pártfogója a helyi premontrei gimnáziumnak. 1918-ban a járási hadigondozó bizottság elnökének is megválasztották. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után vezetésével újjáalakult a Keresztényszocialista Párt, melynek elnöke lett, de a következő évi országgyűlési képviselői megmérettetést már nem vállalta el. Hatvanhét éves korában, 1920. December 25-én hunyt el Keszthelyen. December 27-én a Szent Miklós temetőben temették el, sírja ma már nincs meg.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  2. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  3. BUBREG MIHÁLY kir. közjegyző Pécsen
  4. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  5. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  6. DR. CSÁKAY ALBERT
  7. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  8. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  9. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  10. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  11. DR. KECK LÁSZLÓ kir. közjegyző Siklóson
  12. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  13. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  14. DR. KOLLÁR GYŐZŐ kir. közj. Szentlőrincen
  15. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  16. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  17. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  18. DR. KÜLLEY ZOLTÁN kir. közjegyző Siklóson
  19. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  20. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  21. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  22. Dr. Plihál Viktor (1865-1950)
  23. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  24. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  25. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  26. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  27. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  28. DR. TOLNAY GÉZA kir. közjegyző Siklóson
  29. DR. VARGHA PÁL közjegyző Siklóson
  30. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  31. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  32. ID. DR. BARNA LAJOS kir. közjegyző Sásdon
  33. Kereseszegi KERESE IMRE
  34. Lénárd Ernő (1849-1911)
  35. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  36. Plihál Ferenc (1830-1901)
  37. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  38. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  39. SZABÓ JÓZSEF, közjegyző Mohácson
  40. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  41. szilvás- és divékujfalusi Dr. Ujfalussy Ödön
  42. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  43. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  44. Visy Lajos közjegyző Mohácson
  45. VITÉZ IFJ. DR. BARNA LAJOS közjegyző Sásdon